A SZÉKHELYSZOLGÁLTATÓ HAT ALAPKÖVE

Ezen a felületen azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az érdeklődőknek itt hasznos információkat, közérthető szövegezéssel megosszunk a székhelyszolgáltatással és igénybevételével kapcsolatosan. Tapasztalatunk, hogy erről a témáról csak ki, mit hallott alapján informálódnak az emberek, kevesen tudják, hogy ki és milyen feltételek betartása mellett végezhet székhelyszolgáltatást, mit kell tenni ezért, milyen elvárásoknak kell megfelelni. Aki székhelyszolgáltatást akar igénybe venni, nem árt tudnia a másik oldali elvárásokat sem. Ebben az indító bejegyzésünkben pontokba foglalva felsoroljuk a legfontosabb tudnivalókat:

  1. A tevékenységet törvény szabályozza (lásd a bejegyzés alján lévő címet). Legfontosabb, hogy erre a jogviszonyra szerződést kizárólag írásban lehet kötni. Ezt csak határozatlan időre köthetik a felek. Egy kivétel van ez alól -ez azonban ritka-, ha a cég létesítése is határozott idejű (pl. projektcég). A határozatlan idejű szerződést a felek egy éven belül rendes felmondással nem szűntethetik meg.
  2. Székhely csak olyan ingatlanra kerülhet bejegyzésre, ami a székhelyszolgáltató kizárólagos tulajdonában van, vagy arra megbízott használati jogát az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bevezette. Elvileg ezt a cégnyilvántartásba történő bejegyzéskor is ellenőrzik.
  3. A székhelyszolgáltató kötelessége, hogy a megbízó cégtáblája az ingatlanon, a közterületről jól látható módonelhelyezésre kerüljön. A jogszabály ezen előírásából következik, hogy nem felel meg az ingatlanokon belül, recepción, ügyfélszolgálati irodán belül, irodaházakban az ajtókon vagy mellé elhelyezett cég megnevezés. Kifogásolható (pedig sok helyen látható ez) az ingatlan ajtajára kirakott jegyzék, melyen felsorolásra kerülnek a székhelyszolgáltatást igénybevevők. A cégtáblán beazonosítható módon a cégjegyzékben, nyilvántartásban szereplő névnek kell szerepelnie.
  4. Több megbízónk csodálkozik, amikor kérjük tőlük a jogszabályi előírást, mely szerint a cégiratokat, hatósági engedélyeit az adóhatósági adatbejelentéssel összefüggő iratait, illetve a számviteli törvény szerinti beszámolóját kötelesek a székhelyszolgáltatónál elhelyezni.
  5. Ha a székhelyszolgáltató megbízott a hivatalos (ajánlott, tértivevényes) postai küldemények átvételére is, akkor az őt megnevező meghatalmazást a szolgáltatást igénybevevőnek a székhelyszolgáltató területileg illetékes postahivatalánál személyesen kell leadnia, ott aláírnia.
  6. Semmisnek minősülnek azok a szerződések, amelyek a jelenleg hatályos rendelet előírásainak nem felelnek meg.

A felsoroltak betartása fontos, az adóhatóságok rendszeresen ellenőrzik mindkét fél érintettségével a székhelyszolgáltatónál.

 

A jelenleg hatályos VII/2017(VI.1.)IM rendelet a székhelyszolgáltatásról teljes terjedelmében megtekinthető:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1700007.IM&txtreferer=00000001.TXT

 

Decemberi bejegyzésünk témája: Miért ne a lakcímünk legyen a székhelyünk bejegyzett címe?