Felkészülve a koronavírusra

 

Ügyféltájékoztatás: Hogyan védekezik a székhelyszolgáltatásunk a vírus ellen?
– kollégáink három oltása,
– a kollégáink rendszeres tesztelése,
– folyamatos fertőtlenítés,
– ózongenerátor.

 

Eljött az idő, amikor a székhelyszolgáltatás terén is foglalkoznunk kell a körülöttünk lévő világgal, itt is észre kell venni azt, hogy a covid sajnos meghatározóvá válik a jövő életünkben. Azt hittük, ha készen lesz a vakcina, túllépünk rajta. Egyre inkább látható, hogy ebben nagyot tévedtünk. Ez a vírus, ahogy az influenza is –elvonatkozva a súlyosságától- meghatározó tényező lesz a jövőnkben. Egyben biztosak lehetünk, mindenben változás következik be, semmi nem lesz ugyanolyan, mint 2019-ben volt. Nem tudjuk mi lesz, ez a legrosszabb benne.

Érdekes, hogy a vállalkozások számának alakulását nem befolyásolta –legalább is mi így tapasztaltuk- a vírus.

Tudjuk viszont, hogy mi az, amit elfelejthetünk. Sajnos szakmák, egzisztenciák szűntek meg, alakultak át. A felelősségtudattal élő emberek próbálnak alkalmazkodni. Magam is tapasztalom, hogy nem mindenki érzi ezt. Nem azon múlik, hogy mit tiltanak, milyen előírásokat hoznak, hanem az a gondolat, hogy most, amikor nagyon keveset tudunk még, mivel tehetünk a legtöbbet a társadalmunkért. Kénytelen vagyok magammal, a családommal érvelni. Lehetőségeink szerint korábban évente egy-két nyaralást, hétvégi kirándulást beiktattunk. Úgy döntöttünk, hogy ezt most nem tesszük, a lehetőség szerint minél kevesebbet megyünk társaságba. Ahogy lehetett, beoltattuk magunkat, már a két kisgyermekünket is kétszer. Feleségem tanítónő, az iskolában ő és minden gyermek is maszkban tanul. Amikor az online oktatás volt, illetve a gyermekeknek karantén, akkor még a nagyszülőhöz sem mentünk otthonról.

Társadalmi szempontból a vírust csak megfejelte a gazdaság alakulása a hirtelen megugrott inflációmértéke. Nyilván ez is –többek között- a járvány hatásaira vezethető vissza. S mindnyájan tudjuk, hogy ennek mértéke a „kis ember” számára nem a Statisztikai Hivatal által kiadott értékekben mérhető!

Munkahelyemen is szigorú fegyelmet tartunk. Ahogy vendég, ügyfél lép be irodánkba, az ott lévők azonnal maszkot vesznek fel, kérik ezt s a kézfertőtlenítést, figyelünk a távolságtartásra. Ahogy ő elmegy, azonnal fertőtlenítjük a pultot, tollat, kilincset, mindazt, amivel fizikai közelségbe került. Ezen túlmenően rendszeresen üzemeltetjük ózongenerátorunkat a munkaidőn kívül. Az érkező küldeményeket a kézbevétel előtt hőkezeléssel próbáljuk fertőtleníteni. Nem munkaköri feltétel, de minden munkavállalónk felvette a három oltást. Rendszeresen teszteljük magunkat. Mivel meghatalmazással négyen is rendelkeznek, ezért esetleges kiesés esetén is biztosított a küldemények átvétele.

Tárgyalónk kiadása után teljes fertőtlenítést végzünk.

Figyeljük az eseményeket, s próbálunk minél gyorsabban reagálni a védekezésre.

Kérjük minden partnerünket is arra, hogy legyen tekintettel magára és embertársaira is! Tegyen Ön is azért, hogy mielőbb kezelhető közelségbe kerüljünk ezzel a vírussal is! Köszönjük mindenki nevében!

 

 

A koronavírus támadása elleni felkészülésről olvashat még:

https://www.synlab.hu/lakossagi/magazin/minden-amit-az-uj-koronavirus-laborvizsgalatairol-tudni-erdemes

 

 

Következő bejegyzésünk címe: Törvényesség és becsület