Ki legyen a székhelyszolgáltatónk?

Egy vállalkozás indításakor –legyen az egyéni vagy társas- fontos ez a kérdés, és ugyanakkor több szempontból kell azt megvizsgálni.

Az elmúlt években a székhelyszolgáltatás -cégbírósági adatokra támaszkodva- meghaladja az alakuló vállalkozások 30 %-át. Az emberek gondolkozása a rendszerváltást követően alapjaiban megváltozott. Akkor annak örültünk, hogy a lehetőségünk megvolt az alapításra, s így nem is foglalkoztunk azzal, hogy azt lakhelyünkre jegyeztessük be. Csak később vettük észre, hogy így az üzleti életünk egybeforr a magánéletünkkel, az mindenki számára ismerté vált. A 90-es évek végén magam is azzal szembesültem egy bírósági tárgyaláson (ahol a ki nem fizetett munkadíjunkat követeltük, az eljárásban megnyertük a pert), hogy az alperes egy szépen összeállított anyagot nyújtott be melynek fő témája az igényesen felépített családi házam fényképe, a környezetünk térképe a nevezetességek feltűntetésével volt, sugallva a bíróság számára azt, hogy csak illegálisan szerezhettem meg, mint ügyvezető, vagyis például tőle, csalással szeretnénk kérni az előre leszerződött, teljesített összeget.

De térjünk vissza e kis kitérő után a címben szereplő kérdésre! A gyakorlatot nézve már a korábbi bejegyzésekből is sok válasz kiolvasható általánosságban.

  • Legfontosabb a kiválasztásnál a megbízhatóság, az állandó helyszín, az utólérési lehetőség, munkaidőben a megtalálhatóság, az állandó recepciós szolgáltatás. Az ügyfél bejelentkezése akár telefonon, akár személyesen, a küldemények állandó átvétele csak így lehetséges. Így lehet meggyőződni arról, hogy a szolgáltató ténylegesen is működik, a befogadónk valóban tulajdonos, vagy hivatalosan is a Földhivatalban bejegyzett, a szolgáltatásra jogosult bérlő. Tapasztaltam olyat, hogy régi gyár-üzemtelepeken sok-sok tulajdonos között beazonosíthatatlan a jogosultság, s ez okozta a megrendelő vesztét.
  • Tapasztalataink alapján a NAV elsődleges ellenőrzési pontja az, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően, a közterületről jól láthatóan szerepel-e a vállalkozás cégbejegyzés szerinti megnevezése. Magam is tapasztaltam, hogy több székhelyszolgáltatónál a recepción, vagy egy iroda ajtaján felsorolásra kerülnek a vállalkozások. Ez természetesen a törvényes működés feltételeinek nem felel meg, így kérdezem, mit várhatunk akkor a későbbiekben, más téren ettől a székhelyszolgáltatótól?
  • Szintén fontos kérdés a kiválasztásnál a megközelíthetőség, útbaejtési lehetőség. A kapcsolattartásunk lesz könnyebb, nem okoz külön utat a postánk felvétele. Nem utolsó szempont a ma már majdnem mindenhol –nálunk nem- érvényesített parkolási díj, a parkolóhely könnyű találása sem. Figyelembe veendő a tömegközlekedés közelsége is, hiszen nem mindenki gépkocsival jár.
  • A székhelyszolgáltatónál ma már természetes, hogy tárgyalóhelyiséget tudjon biztosítani. Így ügyfeleit úgy tudja vendégül látni, mintha a saját irodájában tenné azt. Természetes feltétele, hogy a tárgyaló felszerelt legyen (Wi-Fi, flip-chart, projektor, vetítővászon, stb.). Külön előny, ha lehetőség van bemutatókra, kiszolgáló személyzet igénybevételére.
  • A választáskor szinte mindig elsőrendű kérdés az ár. Ezt is, mint sok minden mást, sok oldalról kell vizsgálni. mindig nézzük meg, hogy mi van a mérleg másik oldali serpenyőjében! Sokszor a sok „apróbetűs”, többféleképpen értelmezhető szövegekben, Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF), amit az ügyfél el sem olvas, csalódásokat okozó feltételek lehetnek, mindegyikőnk tapasztalt már hasonlót.
  • A kérdésünkben befolyásoló lehet az is, hogy (korábbi írásunkban részletezett) vállalkozásunk budapesti, vagy vidéki címre van bejegyezve, mikor mi jelenthet számunkra előnyt.

Az írásunk nem teljes körű. Lehet, hogy sajátos szempontok befolyásolják a helyszín választását, de a leírtakat mindenképpen vegyék figyelembe!

Ezzel a témával kapcsolatos további információkat az alábbi linkre kattintva olvashatnak: http://szekhely.org/

 

Májusi bejegyzésünk témája: Gyanús-e a NAV-nak ha a cég székhelyszolgáltatót vesz igénybe?