Gyanús-e a NAV-nak ha a cég székhelyszolgáltatót vesz igénybe?

Sokszor hallottam már ismerősöktől azt a fenntartást, hogy azért nem vesznek igénybe székhelyszolgáltatást, mert attól félnek, hogy ezzel felhívják magukra a területileg illetékes adóhatóság (NAV) figyelmét.

  • Tudjuk, hogy a hatóság irányelveiben is megjelenik a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégekről, hogy eleve gyanús a működésük.
  • Mi történik akkor, ha egy másik ügyfél miatt ellenőrzés szakad a nyakába az összes, oda bejelentett cégnek?
  • Ott vannak az adatink, irataink, azokat is lefoglalhatják!
  • Az adóhatóság emberei tisztában vannak azzal, hogy adócsaló cégek is igénybe veszik a szolgáltatást, s azok miatt kerüljünk problémás helyzetbe?

Ilyen és hasonló aggodalmak jelennek meg a köztudatban.

 

De nézzük a valóságot!

  • Tapasztalatból mondhatom a következőket: Többször előfordult, hogy a székhelyszolgáltatást igénybe vevő valamelyik cégünket megkísérelték ellenőrizni. De itt fontos kihangsúlyozni, hogy egyik esetben sem azért, mert székhelyszolgáltatást vesz igénybe, hanem pl.: tartozása van, vagy nem nyújtott be bevallást, nem érhető el az ügyvezető. Egyetlen alkalommal sem fordult elő az, hogy bármelyik másik szolgáltatást igénybe vevő cégre, vagy ránk kiterjesztették volna az ellenőrzésüket. A NAV ellenőrök pontosan tisztában vannak azzal, hogy manapság teljesen elfogadott működési forma a székhelyszolgáltatás, hiszen Magyarországon az összes bejegyzett cég vagy egyéni vállalkozás 30 % veszi ezt igénybe. Tudják, hogy a székhelyszolgáltatás önmagában nem jelent adócsalást, ahogy a más helyeken egyedüliként bejelentett vállalkozások sem garantálják a törvényes működést.
  • Az ellenőrzések során megfigyeltük azt, hogy első lépésként a székhelyszolgáltató törvényes működését nézik(megfelel-e a székhelyszolgáltatási előírásoknak, az ellenőrzött cégek cégtáblája a közterületről láthatóan kihelyezett-e, szerződéses viszony jogszabály szerű-e, stb.), majd ezt követően jön az ellenőrzött. Megvizsgálják, hogy a székhelyszolgáltatónál lévő iratanyagaik mit tartalmaznak, s érdeklődnek a kapcsolattartó személye, elérhetősége után. A NAV irányelvek miatt különös figyelmet kell fordítaniuk azokra a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégekre, akik nem veszik át a küldeményeiket, illetve elérhetetlen a cég képviselője. Iratanyagot nem foglalnak le, azt inkább a könyvelést végző irodákban. De azt akkor is megteszik, ha Ön nem székhelyszolgáltatást vesz igénybe.
  • Fel sem merül, hogy másik cég ellen kezdeményezzenek vizsgálatot, hiszen tudják, hogy azok egymástól teljesen független vállalkozások.
  • Az érdeklődésen túlmenően megtekintik a rendelkezésre álló iratokat, a székhelyszolgáltatási szerződésről általában egy másolatot kérnek, felvesznek minderről egy jegyzőkönyvet, majd udvariasan távoznak. Ebből még senkinek nem származott problémája.

 

További információkat az alábbi linkre kattintva olvashat:

https://g7.hu/kozelet/20181129/egeszen-apro-iparagban-probalnak-megbujni-a-legnagyobb-adocsalok/

 

Következő bejegyzésünk címe: Az induló vállalkozás 4+1 elengedhetetlen kelléke