Az egyéni vállalkozó, mint székhelyhasználó

Megfigyelésem szerint egyre nagyobb érdeklődés övezi ezt a témát, ezért most ezzel fogok foglalkozni. Egyre többször találkozom azokkal a kérdésekkel, hogy egyéni vállalkozónak kell-e székhely, milyen székhelyszolgáltatás kell egyéni vállalkozónak. Erre szeretnék a jelen írásban minél sokoldalúbb információkat adni.

A cégünk ezen szolgáltatásának beindításakor magam is úgy gondoltam, hogy inkább a társas vállalkozásoknak tudunk olyan szolgáltatást nyújtani, amely mindkettőnk elégedettségével bír. Később egyre több egyéni vállalkozó jelentkezett, s kötöttünk velük szerződést. Ekkor eszembe jutott, hogy én is –ugyan mellékfoglalkozásban a rendszerváltás előtt- kisiparosként, azaz egyéni vállalkozóként kezdtem, s mi is volt az egyik legnagyobb problémám. Akkor a kertkapunkon volt kihelyezve a „cégtáblám”. Ne felejtsük el, abban az időben még a vezetékes telefon is álom volt, tehát a kézről kézre adáson kívül ez a „reklám” biztosította az utólérési lehetőséget. S mit jelentett ez? Számtalanszor előfordult, hogy a főállásomból hazatérőben már a kertkapuban találkoztam megrendelőimmel. Nem a családommal, gyermekeimmel váltottam az első szavakat, hanem mindjárt a másodállásomba vethettem magam. Ezen túlmenően akár jóindulatból, akár vélt elégedetlenségből mindenki a lakhelyemen keresett meg, volt olyan, hogy akár éjszaka is. Ezzel kapcsolatban megosztok Önökkel egy sztorit. Akkoriban lakókocsiztam a családommal, s mivel éppen indultam volna szabadságra Görögországba, ezért hajnali 3-kor keltem. Nem sokára csengettek, egy idős néni állt a kapuban. Csaptelepet szeretett volna kicseréltetni, s a korai időpont indoka az volt, hogy ha egy jó szakembert el akar érni, akkor ilyenkor kell felkeresnie, mert utána már az elmegy dolgozni, s késő estig haza sem ér, annyi munkája van. Hazatérésünk után természetesen grátisz elvégeztem a munkát, de elhatároztam, hogy a következő vállalkozásom mindenképpen más székhellyel fogom létrehozni. Ez már társas vállalkozás volt, így nem volt probléma, bár a hozzáférhető adatokban így is sérelmezem a lakcímem nyilvános közzétételét. De ez a gondolat egyértelművé tette a számomra, hogy egyéni vállalkozóként „ajándék” ez a lehetőség, hogy a székhelyem egy székhelyszolgáltatónál legyen. Nem beszélve arról, hogy üzleti tárgyalásaimnak is lehetőséget és helyszínt biztosítanak, azaz mindent lebonyolíthatok anélkül, hogy a lakásomon üzletfeleimnek lehetősége legyen zavarni. Ugyanakkor megbízható maradok, hiszen a székhelyemen keresztül bármikor hivatalosan is utólérhető maradok.

S ez a védelem nem csak az üzletfeleimtől óvja a családomat, lakásomat. Ugyanez vonatkozik a hatósági megkeresésekre is. Nem felejtem el azt az érzést, ami akkor elfogott, amikor egy ártalmatlan ügyben az autómat foglalta le az akkor még APEH-nek nevezett adóhatóság. Hiába pár hónap múlva feloldották az ártatlanság miatt, az az érzés sokáig gyötört.

Minderre egy székhelyszolgáltató igénybe vétele esetén nem kerülhet sor! Békésen térhetek haza, nem fog az otthonomban senki zaklatni, nem fogják a hatóságok az egyéni vagyonomat veszélyeztetni foglalással (akár jogos, akár jogtalan lenne), s még komolyabb partner is vagyok a megrendelőimnek, hiszen cégtáblám a székhelyszolgáltatónál fixen kint van, tárgyalóját vendégeimmel igénybe vehetem, küldeményeim ott megkapom. Ha nekem annak idején ilyen lehetőségem lett volna! S mindez biztos partnerrel, az egyik legolcsóbb kínálattal.

Ezen okfejtés alapján ráébredtem arra, hogy sokkal nagyobb szüksége van egy egyéni vállakozásnak székhelyszolgáltatóra, mint egy társas vállalkozónak. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a társas vállalkozásnak nincs szüksége minderre, pusztán azt, hogy az egyéni vállalkozás esetében hatványozottan érvényesül a székhelyszolgáltató szükségessége.

 

Mert mi is az ami nincsen otthon?

– tárgyaló (ha ügyfelet kell fogadni ne a saját nappalimba kelljen bevezetni),

– nem mindig van otthon valaki, hogy átvegye a hivatalos leveleket, vagy mehetek a postára,

– fókusz a munkára (ha kell egy helység, ahol át lehet gondolni a dolgokat).

 

 

További információkat az alábbi linkre kattintva olvashat:

https://nav.gov.hu/nav/adopercek/Szekhelyszolgaltatas_20200305.html

 

Következő bejegyzésünk címe:  Felkészülve a koronavírusra