Kitéve a székhelyszolgáltatónak

Drasztikus áremelések? Hirtelen megszűnő szolgáltatások? Lehúzza a rolót a székhelyszolgáltatónk? Ezeket a kérdéseket járjuk most körbe részletesen.

Vannak olyan tévhitek, melyek alapján az egyszeri ember úgy gondolkodik, ha leszerződik egy székhelyszolgáltatóval, akkor mindjárt kiteszi magát annak, hogy utána őt hátrányos következmények érhetik. No, a törvény ennek elkerülésére sok mindent tesz.

Nekünk nincs példánk erre, de hallottam már, hogy

  • leszerződünk a most Budapesten legolcsóbb szolgáltatási áron, majd a szolgáltató drasztikusan emelni fogja az árat. Ez többszörösen nem igaz. A törvény értelmében a szerződést minimum egy évig fent kell tartani, az egyik fél részéről sem felmondható. A szerződésünk határozott idejű, tehát az egy évig mindkettőnket köti annak előírásaihoz, így a szolgáltatási árhoz is. Amennyiben mindkét fél elégedett, felmondási szándékát nem jelzi, a szerződés határozatlan idejűvé válik, érvényesek lesznek a felmondási szabályok is. Az esetleges áremelést minimum három hónappal annak bevezetése előtt ki  kell  küldenünk  minden ügyfelünknek, akik nem tetszésük esetén -mivel a felmondási idő a szerződésben rögzítetten 90 nap-, felmondhatják a szerződést, azaz nem érinti őket az emelt díj. Sőt, a kihirdetés ideje és a bevezetés közötti időben is új szerződést a „régi” áron kötünk, azaz ezeknek az ügyfeleknek az emelt ár bevezetése után is az alacsonyabb díjért szolgáltatunk az első évük végéig. A piaci helyzet is megköveteli, hogy ha emeléssel élünk, akkor is maximum az infláció mértékével emeljünk, de figyelünk arra is, hogy mindenképpen budapesti viszonylatban a legolcsóbbak legyünk.
  • megszűnik a székhelyszolgáltatás, s mit csinál ilyenkor az ügyfél? Ez nem fordulhat elő, mivel a székhelyszolgáltatás a földhivatal által az ingatlan tulajdoni lapján bevezetett jog, azt megszűntetni csak akkor lehet, ha már nincs ügyfél, s a szolgáltató lemond erről a jogáról. A lemondást jogilag nem teheti meg, ha van egyetlen ügyfele is. Arról ne is elmélkedjünk, hogy saját magának nem lenne érdeke, hogy minél több elégedett ügyfele legyen. Akkor tud alacsony áron minőségi szolgáltatást nyújtani.
  • a szolgáltató egyik napról a másikra lemond egy-egy szolgáltatás nyújtásáról (tárgyaló ingyenes igénybevétele, stb.). Ezt ismét nem teheti meg, csak a szerződés módosítása esetén, amit azonban mindkét félnek el kell fogadni. Nyilván valóan itt is érvényes az, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfélnek lehetősége van a bevezetési időn (90 nap) belüli felmondásra. De ne felejtsük el, ebben az esetben a székhelyszolgáltató a szolgáltatása minőségét, s ezzel együtt a piacképességét is rontaná, ami semmiképpen sem az érdeke.

Összességében elmondható, hogy a székhelyszolgáltatási szerződés mindkét fél számára olyan tartalommal bír, hogy az alapján az ügyfél abszolút biztonságban érezheti magát, nem érheti őt sérelem. Egyébként sem hiszem, hogy joggal merülhetne fel ilyen jellegű aggodalom egy 34 éve a magyar piacon létező céggel szemben. A bizalmat erősítheti, hogy ilyen régóta fennálló, székhelyszolgáltatással foglalkozó társaságot nem találunk ma Magyarországon. Amióta 1995-ben megépítettük irodaházunkat, ugyanazon a címen folyamatosan nyitva voltunk, mindig megtalálhattak bennünket partnereink. Megtalálhatnak bármikor ügyfeleink, nevünket, arcunkat vállaljuk, beazonosíthatóak vagyunk. Minden marketing anyagunk saját forrás, így például a honlapunkon sincs idegen tartalom, fénykép. Működésünkre jellemző, hogy a NAV (korábban APEH) még soha el nem marasztalt bennünket. Tekintse végig ezt a honlapunkat, illetve a másik tevékenységünkkel foglalkozó www.szikra.hu honlapunkat is, hogy meggyőződjön minderről. Megtisztelő bizalmukat köszönjük!

Összegezve:

  • 34 éves piaci tapasztalattal
  • tisztázott és vállalt tulajdonosi és dolgozói munkatársakkal
  • elmarasztalás mentes NAV vizsgálattal és megbízható működéssel
  • várjuk kedves leendő ügyfeleinket!

Következő bejegyzésünk címe: Számoljunk! Mennyi pénzt lehet megtakarítani, ha székhelyszolgáltatást választunk saját kis iroda helyett?